Élelmiszeripari Modernizációs (digitalizációs) Kreatív Ötletgyár verseny 2020 HACKATHON

2020. november 11., szerda

ÉLELMISZERIPARI MODERNIZÁCIÓ A DIGITALIZÁCIÓ ÉS AZ IPAR 4.0 ESZKÖZEIVEL

A Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. és az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem és az EIT Food támogatásával, november 6-8-án rendezték meg az 2020-évi Élelmiszeripari Modernizációs (digitalizációs) Hackathon-t.
A Hackathon a heckelés és a marathon szavakból származó szó. A HACKATHON egy olyan versenyműfaj, amelynek a célja, hogy egész napos (0-24 h), maratoni – jellemzően egy hétvége alatt -, meghatározott témában egy informatikai megoldásokon alapuló termék felépítése az ötlettől kezdve akár a működő prototípus tervéig (általában nem várják el a prototípusépítést). A hackathonok során lehetőség nyílik arra, hogy egy terméket az ötletfázistól kezdve a megvalósításig pörgessenek a csapatok, a lehető legtöbbet kihozva az adott projektből. A versenyzőknek kerülniük kell a projektjük túlbonyolítását és a részletekben való elveszést, az ötlet megvalósításán túl pedig időt kell szánni a piacelemzésre, a monetizációra, és a pitch-re, azaz az ötlet pár percben való el(ő)adására a zsűri és befektetők számára.
Több tudományterületen rendeznek Magyarországon és nemzetközi viszonylatban ilyen versenyeket. Rendeznek Hackathont Jogi, Kiber, Robotika, Banki megoldások, Termékfejlesztés, Élelmiszeripar és ezer más témában is.
A versenyek nemzetközi szinten is zajlanak, mert több ország is megrendezi a saját versenyeit hasonló tematikával.

Az Élelmiszeripari Modernizációs Hackathon megvalósítandó feladatainak célja 2020-ban:
A változatos élelmiszerekhez való egyszerű hozzáférés biztosítása nagyvárosi környezetben.
A feladatot digitalizációs eszközök és módszerek alkalmazásával kellett választ adni a problémákra, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára (AI) és a „Digitális iker”-re (Digital Twin).
A megoldandó probléma: A nagyvárosi környezetben nehézkes az élelmiszerek és alapanyagaik szállítása, a hulladék összegyűjtése, kezelése és szállítása, az üzletek és vendéglátóhelyek megközelítése. Hosszú sorok és forgalmi dugók alakulhatnak ki. Nehéz betartani a COVID-19 járvány idején szükséges, megbízható, személyes távolságot. A nagyvárosi tevékenység erős környezeti terhelést okoz. Nehézséget okoz az iskolába járó gyerekek és fiatalok étkeztetése. Megfelelő foglalkoztatást kell biztosítani a teljes lakosság számára.
Szempontok:
– A fogyasztók egyedi igényeinek kiszolgálása változatos élelmiszerekkel
– A fogyasztók kisebb fertőződési és az élelmiszerek szennyeződési kockázata, pl.:
o COVID-19, kevesebb személyes találkozás az élelmiszervásárlás, ételfogyasztás során
o mikrobiológiai szennyeződések – keresztszennyezés
o A hűtőlánc betartása – szaporodás
– Kevesebb élelmiszer menjen veszendőbe
o képződő maradékok ésszerű élelmiszerbiztonsági feltételek mellett való felhasználása
o hulladék csökkentését és a szállítandó hulladék mennyiségét
– Az energiaforrások, az ivóvíz és az csomagolóanyag hatékonyabb használata, a környezeti terhelés csökkentése
o a városi dugókban a logisztikai feladatok észszerűbb és fenntarthatóbb megoldása
o az élelmiszerhez való könnyebb, gyorsabb hozzáférhetőség
o a szállítási útvonal tervezése és optimalizálása
– A romlandó ételeknél és élelmiszereknél a fogyasztók vásárlási igényeinek változását követő termelés tervezés különböző módszerekkel, pl.:
o terméktípusok
o mennyiségek
o a minőség-megőrzési idő növelése

EREDMÉNYEK
Hat induló csapat három témakörben dolgozta ki ötleteit: Élelmiszer pazarlás visszaszorítása, online értékesítési platform a fogyasztók és termelők között, valamint egy csapat mozgó zöldség-gyümölcs értékesítés innovatív módszerét dolgozta ki.
Az első három helyezett csapat bemutatkozik innovációs ötleteivel a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. online Nyílt Napján 2020. november 19-én. A nyílt napon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Továbbá, az első 3 helyezett a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. és a Kislépték Egyesület konzorciumi tagságával működő nemzetközi H2020 Smartchain projekt konzorciumi nemzetközi partnerek előtt is beszámolhat a programjáról egy online megbeszélés keretében. A Smartchain projekt a REL innovációs igényeire kínál jó gyakorlatokat, a REL szereplőinek biztosít online platformot. Bővebben itt: https://www.smartchain-platform.eu/en

Értékelési szempontok voltak többek között:
üzleti érték: (Mennyire fontos és releváns a probléma amire a megoldást adják? Van valós piaca a terméknek? Fenntartható üzletet lehetne belőle építeni?)
értékajánlat: (A megoldás praktikus, olyan amit emberek valóban használnának? Te megvennéd?)
innovativitás: (Mennyire újszerű a megoldás? Mennyire különbözik a piacon lévő megoldásoktól? Mennyire eredeti?)
kivitelezhetőség/realitás: (Mennyire működőképes a megoldás? Technológiailag kivitelezhető?)
előadás/pitch minősége: (Az előadás módja, érthetősége, logikus felépítése, meggyőző hatása, az előadásban bemutatott demó valósághű és igényes ábrázolása)
csapatmunka: (Elkötelezettség? Meg akarják valósítani? Megvannak a csapatban a megvalósításhoz szükséges kompetenciák?)

A verseny helyezettjei, és díjazásuk:
Fődíj: 500.000 Ft / csapat (nettó)
2. díj: 250.000 Ft / csapat (nettó)
3. díj: 150.000 Ft / csapat (nettó)

A DÍJAZOTTAK:
1. helyezett: SMART HOUSEHOLD – Nem etetem a szemetesem
A csapat tagjai: Illyés Nikolett Szilvia, Lennert József Richárd, Lisku Áron, Nagy László, Rózsa Veronika, Takács Ágota
/Szegedi Tudományegyetem 2. csapata/

2. helyezett: COOK with MI – Te mit sütsz ki belőle?
A csapat tagjai: Csík Dominik, Gál Róbert, Kondorosi Gréta, Ritecz Ákos, Szerencsés Szablcs, Újvári Gréta
/Szegedi Tudományegyetem 1. csapata/

3. helyezett: Food from the Hood
A csapat tagjai: Balázs Bence, Dorogi Benjamin, Hócza Dénes
/Állatorvostudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Debreceni Egyetem/

TOVÁBBI RÉSZTVEVŐK:

Kidolgozott innovációs ötlet: OkosPiac
A csapat tagjai: Hajdú Máté, Pápa Dániel, Szabó Dorina, Vajda Eszter Krisztina (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szent István Egyetem)

Kidolgozott innovációs ötlet: EXPIRATE applikáció az élelmiszerpazarlás csökkentésére
A csapat tagjai: Kajtor Márton, Sasi Kíra, David Tjandra, Mohit Kundlia, Juan Pablo Aguinaga Bosquez, Vitális Flóra
/Szent István Egyetem/

Kidolgozott innovációs ötlet: FOODY-MOODY
A csapat tagjai: Kardos Renáta, Mucsina Eszter, Pavló Gergely Balázs
/Debreceni Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem/

Korábbi eseményeket, további információkat itt lehet a Facebook-on olvasni: Élelmiszeripari digitalizáció