2016. szeptember 21.
A Családi Gazdaságok Nemzetközi Éve 2014 (IYFF 2014) sikerét követően és a pillanat megragadása érdekében Costa Rica Kormánya felvállalta azt, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén napirenden tartja, hogy az IYFF 2014 kezdeményezést meghosszabbítsák, és kinyilatkoztassák a Családi Gazdaságok Évtizedét. Ez az eljárás 2017. elején kezdődik majd.
Costa Rica Kormánya, a World Rural Forum és száznál több civil szervezet vett részt a IYFF 2014 kezdeményezésben és fog együtt működni ebben a kezdeményezésben is. Ahogy az a Nemzetközi Évben, a Családi Gazdaságok Évtizedében is a farmer szervezetek, a vidéki szövetségek, kormányzatok és nemzetközi szervezetek a maximális együttműködés szellemében dolgoznak együtt.
Családi gazdaság a mezőgazdasági, erdészeti, halászati, pásztor és akvakulturás termelés szervezését jelenti, amelyet a család irányít és működtet és főképpen családi munkaerőn alapszik, beleértve a férfiakat és nőket. A család és a gazdaság szoros kapcsolatban áll egymással, kölcsönösen fejlődik és egyesíti a gazdasági, környezeti, reprodukciós, szociális és kulturális funkciókat.
Egy megfelelő segítő környezetben a családi gazdaság méltóságteljes életet tud biztosítani a paraszt családoknak, a bennszülött közösségeknek, halászoknak és pásztoroknak, és a fogyasztók igényeit is ki tudják elégíteni sokkal megfelelőbben és hatékonyabban és így a jövőben élelmiszer kríziseket elkerülését elő tudják segíteni. Valójában a családi gazdaságok a világ élelmiszer termelésének 80%-át adják értékében, s ezzel bizonyságát adják annak, hogy a családi gazdaságok világ jelenlegi és jövőbeni élelmiszer biztonságának és önrendelkezésének szerves részét képezik. A családi gazdaság ugyanakkor fantasztikus szövetséges a klímaváltozás elleni küzdelemben és Fenntartható Fejlődési Célok elérésében.
A Portugál Nyelvű Országok Közössége (Portugália, Angola, Mozambik, São Tomé és Príncipe, Zöldfoki-szigetek, Brazilia, Egyenlítői-Ginea, Makaó és Kelet-Timor) és a Családi Gazdaságok Specializált Találkozója (amely nyolc latin-amerikai kormány és civil szervezeteinek összessége) már korábban beadott javaslatot az évtizeddé való nyilvánításra.
A 33. FAO Regionális Konferenciája az ázsiai csendes-óceáni térségben és a 29. FAO Regionális Konferenciája Afrikában és a 34. FAO Regionális Konferenciája Latin-Amerikában és karib-tengeri térségben a civil társadalommal folytatott konzultációjának eredményeképpen már kifejezetten kérelmezte a Családi Gazdaságok Évtizedévé való nyilvánítást.
Folytassuk tovább együtt a családi gazdaságok népszerűsítését, építsük együtt jövőnket.
World Rural Forum
eredeti hír linkje
IYFF Évtizede
2019. július 25., csütörtök