
Aki ott volt legközelebb is jönni szeretne! Nekünk ez már egy nagyszerű visszajelzés!
Tematikus falvak turisztikai és gazdasági fejlesztése egy vidékfejlesztési eszköz. Július 08-án kedden, Alsó-Ausztria Waldviertel régiójába indult az 54 fős REL-busz, hogy egy teljes napot töltsünk a színes mákmezők között. Ugyan végig esett az eső, de ennek minden vidékfejlesztő és termelő most örült.

Délelőtt Ottenschlagba, a Gressl család mákfarmjára érkeztünk, ahol a család Mákmúzeumot és tradicionális kerek mákos süteményt (Mohnzelten) gyártó látvány kisüzemet, mákos termékeket kínáló boltot is kialakított. A szürke mák, földrajzi eredetvédett termékük.
Armschlagban, a Mák-faluban Szakmai előadással várt a Waldviertel három szakértője, és az Együtt-egymásért szlogen mentén mutatták be a térség kézzelfogható eredményeit gazdaságfejlesztés, turisztikai vonzerőfejlesztés és Armschlag mint komplex jógyakorlat témakörben. Hangsúlyosan a helyi lakosok megélhetése, a fiatalok és a magasan képzett munkaerő visszatérése már valós eredmény ott.
Útközben szakértőink, Deák Ferenc, az Agrárminisztérium élelmiszerjogi szakreferense a kistermelői szabályozásról, gyógynövényekről, valamint Sztanev Bertalan borszakértő szőlészeti és borászati termékek értékesítésének és a borturisztika köré komponált élményprogramok lehetőségeiről beszélt az úton. Békefi Anna az Anima travel vezetője, turizmusfejlesztési szakember a fenntartható és regeneratív turizmusról osztotta meg gondolatait.
A mákfaluról bővebben: https://kisleptek.hu/hirek/makfalu-ausztria/
Waldviertel 3 szakértőjének előadásait itt letölthetik: Mohndorf Armschlag / Wirtschaftsforum Waldviertel / Waldviertel Tourismus
https://anima.travel/kisleptek-egyesulet—szakmai-kirandulas