A Francia vidéki hálózat – Bourgogne az aktív régió

2014. február 13., csütörtök

A Francia vidéki hálózat regionális szintje – Bourgogne az aktív régió

Mint ahogy már korábban hírül adtuk Franciaország sajátos adminisztrációjára hivatkozva egész más struktúrában állította fel nemzeti hálózatát, mint más tagállamok. A francia vidéki hálózat két dimenzióban működik az egyik szint a nemzeti, amit együtt irányít a Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Halászati Minisztérium és a Területfejlesztési és Versenyképességi Tárcaközi Delegáció. A másik szint a 26 régió együttműködésével jött létre, ahol a Regionális Közigazgatási Hivatalok és a regionális önkormányzatok elnökei kapták a megbízást a vezetésre. A szervezet nyitott minden állami, regionális és helyi vidéki szereplő felé: gazdálkodók, erdészek, helyi akciócsoportok vezetői, felelősei és más különböző terület szakemberei számára. Ők együtt alkotják a hálózatot tapasztalataik, szaktudásuk, gyakorlatiasságuk és eszmecseréjük segítségével.

A 26 régió közül kiemelkedő teljesítményt mutat az ország szívében található Bourgogne régió. Az alacsony népsűrűséggel bíró (51 fő/km2) régióba 4 megye található: La Côte d’Or (21), la Saône-et-Loire (71), la Nièvre (58) és l’Yonne (89). A populációja alapján 16. régióban 1 624 000 fő él, ebből csak 2,7% nagyvárosokban. Így Bourgognet-t igazi vidéki hangulat jellemzi nagy kontrasztokkal , mivel a világhírű szőlőültetvények mellett megtalálhatóak a kisméretű charolais tenyésztők, gabonanövényeket, főleg olajos növényeket termesztő családi gazdaságok, völgyekben elterülő legelők, hegyeket borító erdők. Emellett az élelmiszer-feldolgozás is fontos szerepet játszik, és méltán híres az itt készített Cassisról, ízesítőkről és gyümölcslevekről.

Az agrárszektor kiemelkedő teljesítményt mutat az ország gazdaságában is: míg a GDP-be csak 2,3%-kal részesedik Bourgogne, addig a mezőgazdaság által előállított hozzáadott érték 4,8% regionális szinten a nemzeti 2%-hoz képest. Emellett a vidéki szereplők mobilizálhatóságát jól mutatja a működőképes partnerségi kapcsolatokat, a közös fellépést az őket érintő kérdésekben, melyben 9 helyi akció csoport is segíti őket.

A Bourguignoni vidéki hálózat (Magyarországon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat jött létre: www.mnvh.eu)
Az állami felkérés eredményeként a regionális hálózat 50 szervezettel és 284 fő aktív résztvevővel épült ki. A regionális szintű hálózatokat az úgynevezett DRAAF Élelmezésügyi, Mezőgazdasági és Halászati Regionális Igazgatóság és a Regionális Tanács vezeti. 2007 óta a közös vezetés bevonta a vidéki térségek fejlesztésében érdekelt szervezeteket, felmérte és priorizálta az itt élők szükségleteit a hálózat 3 fő stratégiai iránya alapján (Természeti erőforrások gazdasági értékelése, területmenedzsment, aktuális politika és a populáció fenntartása). A hálózat munkájának oroszlánészét az animátorok végzik, akik minden egyes régióban egy pályázat útján kiválasztott külső szervezet. Bourgogne esetében ezt a címet az AFIP nyerte el. Az 1983-ban létrehozott egyesületet olyan vidéki szereplők alapították, akik együttműködést sürgettek a fenntartható fejlődést és a vidéki területek iránti szolidaritást elősegítő programokba.

A 2009 decemberében tartott konferenciájukon a következő 3 fő témát tűzték ki célul:
– fiatalok a vidéki környezetben
– a populáció fenntarthatósága
– Vonzó vidék

Tehát összefoglalva a Bourguignoni vidéki hálózat szeretné fenntartani a jelenlegi populációt azzal, hogy élhető környezetet teremt a fiatalok, és az ide költözni vágyók számára. A konferencia résztvevői mind egységesen egyetértettek abban, hogy a régió legnagyobb súlyú szektorát, a mezőgazdaságot kell támogatni, hogy az itt élők normális körülmények között, elfogadható bevételek mellett tudjanak élni ezen a területen és ne nőjön az elvándorlók száma.

Ennek első lépéseként 2009 július 6-7-én Leader találkozott szerveztek a nemzetközi összefogás jegyében. A helyi akciócsoportokkal összefogva nyelvi kurzusok indulnak az agroturizmusban és vidékfejlesztésben érdekelt szereplők számára. A hálózat úgy véli, hogy nem lehet a helyi kihívásokat megoldani nemzetközi kitekintés és összefogás nélkül. Ezért az első lépés, hogy elfogadható nyelvtudással kell rendelkezniük azoknak az embereknek, akik a helyi vidékfejlesztési programokban részt vesznek, akár szervezőként, akár termelőként, vendégfogadóként. A hálózat finanszírozásában és a helyi akciócsoport szervezésében létrejött így egy nyelvkurzus, amire minden érdekelt jelentkezhet.

Cseh-Francia együttműködés a zene és gasztronómia jegyében
A zenét és a gasztronómiát használták fel eszközként a Puisaye-forterre és Premyslides önkormányzatok egy innovatív, nemzetközi projekt kivitelezéséhez. A Leaderhez kapcsolódó Terre d’Art programnak és a két önkormányzat közreműködésének köszönhetően létrejöhet egy kulturális termékcsere, ahol vacsorák, koncertek és konferenciák keretében eshet szó a zenéről és a helyi termékekről. Előadók, szakácsok, szakértők osztják meg saját kultúrájukat, tudásukat a lakosokkal és a turistákkal. További információk: www.puisaye-forterre.com

A Bourguignoni vidéki hálózat az uniós irányelveknek megfelelően olyan programokon dolgozik, mely a fenntartható fejlődést szolgálja és a helyi programokon keresztül a régió lakosainak életminőségét javítja. A Francia Vidéki Hálózat tagjai rendszeresen találkoznak, hogy beszámoljanak jó gyakorlataikról, előrehaladásukról és hogy értesüljenek az újabb uniós és állami rendelkezésekről. A konferenciák, találkozók alkalmával témaszerinti műhelybeszélgetéseken osztják meg tapasztalataikat, kérdéseiket egymással. A francia példa különösen hasznos számunkra, hisz a partnerség kihangsúlyozása mellet jó példát mutat arra is, hogy hogyan lehet alulról felfelé építkező jól működő össze fogást működtetni.

Kujáni Katalin
(2013.06.10.)