BOND Nemzeti Workshop beszámoló HU

2019. október 13., vasárnap

Magyarországon a #Bondproject keretében Nemzeti Workshopot 2019
májusában Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat Befogadóházában, és 2019
augusztusban (Gyüttment Fesztiválon ) rendeztünk. A téma amit
körüljártunk a szociális gazdaság, azon belül a szociális/társadalmi
vállalkozások és a kis családi gazdálkoók kistermelők előtt álló
akadályok, fejlesztési javaslatok, és a két szektor együttműködésének
lehetőségei.

Az első találkozóra döntéshozókat, szakmai képviseleteket,
szövetségeket, kutatókat hívtunk, hogy az akadályok, és fejlesztési
irányok alapjait egyeztessük, információ indulhasson el a szektorok
között.

A második találkozón a gazdálkodók, fogyasztók, vidékfejlesztők, tehát a
terepen munkálkodókhoz vittük az első workshop eredményeket és
beszéltük át azokat. Bővebben ITT

Az alapvetésekkel a résztvevők egyetértettek. A
kétnapos rendezvényen még segítséget kaphattak az érdeklődők bevásárló
közösségek szervezéséről, szövetkezeti jópéldákról is, valamint a
Táncoskert közösség által támogatott mezőgazdaság eredményeit is
megismerhették.

Első alkalommal került megrendezésre a Gyüttment fesztiválon a
háziasszonyok, kis gazdálkodók részére is meghírdetett Szörp és
Lekvárverseny, amelyen a Nemzeti Szörp és Lekvárverseny szervezője
Kárász Rita is részt vett a zsűrizésben.

A Valaha Tanya meggyszörpje, és a Szorgos Gazda eperlekvárja lettek az első helyezettek. Összesen 25 szörp, és 25 lekvár érkezett. A színüket, illatukat, ízüket és állagukat vizsgáltuk, mindre maximum 5-5, összesen tehát legfeljebb 20 pontot adtunk. Sok tapasztalattal, és tanulsággal lettünk gazdagabbak. Az első és legfontosabb, amit szeretnénk kiemelni: nagyszerű, hogy többségéban vegyszermentes, bio- és/vagy permakultúrás kertből származó termék érkezett. Kóstolhattunk teljesen natúr lekvárt, és szokatlan ízkombinációkat is. 🙂
Két jó tanács: előfordult, hogy túl sok cukor, vagy sav került a termékbe, ami kissé elnyomta a gyümölcs ízét, erre érdemes a jövőben odafigyelni. Figyelni kell arra is, hogy semmiképpen ne tegyétek a lekvárt például savanyúságos üvegbe, ne használjatok olyan tetőt amit más jellegű terméken volt előző évben.
Nekünk pedig tanulság, hogy legközelebb talán nem egy napra szervezzük a zsűrizést és eredményhirdetést, mert csúszhatunk, ahogy most is. És ezért utólag is elnézést kérünk!
Összességében nagyon köszönjük mindenkinek a részvételt, az élményt, igazán gratulálunk! Készítsetek továbbra is finom szörpöket, lekvárokat. Bővebben ITT.