Az Agroturisztikai élményprogramok tervezése workshop 2022. 09 17.-i Terényben megtartott programunk beszámolója:
9.00 órától érkeztek meg a Nógrád megyei kistelepülésre, Terénybe az ÉlményParaszt Program résztvevői. A megérkezettek közül kb. fele-fele arányban voltak olyanok, akik még most jártak először itt, illetve akik már ismerték, és voltak a Magosvölgyi ökológiai gazdaságban. Akik először jártak a Dezsény családnál, a kötetlen beszélgetésekből ki lehetett hallani, hogy már az elején megfogta Őket a hely pozitív energiája. Az ősz egyik első igazán hűvös napja érkezett meg, így a házigazdák plédekkel is készülve próbálták ezt ellensúlyozni, hiszen a program jelentős része szabadtéri, fedett fogadótérben zajlott. (A házigazdák tervei között szerepel egy zárt közösségi tér kialakítása is a jövőben.)
Az asztalon tea, és házi frissítő italok, falatkák – benne saját zöldségek, céklasaláta – kínálta magát.
09.30-tól, a regisztráció után, a házigazdák és a Kislépték Egyesület, valamint a résztvevők bemutatkozójával kezdődött a program. Egy –egy esemény egyik legértékesebb hozadéka a szakmai program mellett, mindig az új kapcsolati hálók kialakulása.
10:20-órától rengeteg képpel és történettel illusztrált jó gyakorlatok bemutatása, így ötletbombák megosztása következett. Ezt követte az Élmény és megélhetés viszonylatának bemutatása.
11:20-órától módszertani ismeretek következtek, azaz a tervezési/ szervezési szempontok áttekintése. A helyszín kialakítás, a kommunikáció típusai, a forgatókönyv kialakítása, eszközök és hozzávalók megtervezése, előkészítése.
Ebéd előtt még két csoportban tematikus tervezést, éves programterv készítésével foglalkoztak a résztvevők. Jobbnál jobb programtematikák születtek.
A meleg ebéd – lecsó – igazán jól esett a hűvös napon. Ebéd után a házigazdáké volta a terep, hiszen Kert-Túra és gazdaság működésének bemutatása következett. A résztvevők betekinthettek a CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdaság működésébe, a termékelosztás szervezésébe, a termékféleségek összeállításának szempontjaiba, és az üzleti modell részterületeibe. A programrész interaktív része, közös palántázás és cékla mustra (sárga, bordó, csíkos) volt. A cékláról, még a workshop helyszínre visszatérve, pár érdekességet is megismerhettek a résztvevők (kezdve a mitológiától, az egészségre gyakorolt hatásig…).
16:00 óra után belekezdtünk a jogi ismeretek + hálózati kapcsolódások lehetőségeinek áttekintésébe, tapasztalatokat osztottunk meg. A hideg sem könnyítette meg a résztvevők összpontosítását, de a jogi ismeretek is a “nehézsúlyú” témák közé tartoznak. Főképp úgy, hogy a vendégasztal – vendéglátás – lakásétterem- falusi szálláshely étkeztetés témaköre jogilag sem tisztázott részeket is tartalmaz.
A hosszú, de tartalmas nap végén játékos Méz-ízbogozó beavatás, majd értékelő kérdőív kitöltés következett. A kérdőívek utólagos kiértékelése visszaigazolta, hogy a résztvevők nagytöbbsége magasan a várakozáson felül kapott – és vitt haza – értékes információkat, tapasztalatokat. A program jövőbeni fejlesztése pedig arra irányul, hogy a jogi részt egy előző napon, online formában tartsuk meg.
Programjainkat változó helyszínen, 2023-ban is folytatjuk, előjelentkezés online űrlapon, ITT.