tegyük el együtt

2019. július 25., csütörtök

A képzés célja: hasznos, gyakorlati infor-mációk átadása, amelyek a
nyári zöldség-gyümölcs dömping során hasznosak lehetnek a közös befőzési
akciók megszervezésében.
Olyan gyakorlati, animálási tippek, jó gyakorlatok, nemzetközi példák
megismertetése, amelyek azok számára is hasznosak, akik már működtetnek
bevásárló közösséget és azok számára is tartal-maznak kézzelfogható
információkat, akik a jövőben szeretnének közösséget szervezni.
A két napos program célja, hogy hazai környezetben teszteljük a
programot, és tapasztalt, motivált résztvevők, trénerek és szakértők
segítségével a helyi igényeknek megfelelően alakítsuk, fejlesszük.

A képzés időpontja: 2016. június 23-24.
Helyszíne: Esztergom
Vendéglátónk az Esztergomi Kiskosár Bevásárlóközösség
(http://www.kiskosarbolt.hu/ )

MEGHÍVÓ a részletes programmal letölthető ITT

A Regionális Humán Innováció Nonprofit Kft. partnereivel – Kisléptékű
Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete,
Magyar Pékek Fejedelmi Rendje, Pannon Helyi Termék Klaszter
– karöltve 2014-ben indította útjára „Conserve together”, azaz Tegyük el együtt! elnevezésű projektjét (Erasmus+ KA2: 2014-1-FR01-KA204-008693).
A nemzetközi partnerségben francia, bolgár és macedón szervezetek is
részt vesz-nek. A projekt célja a nemzetközi jó gyakorlatokon keresztüli
közös tanulás, felnőttoktatás és gya-korlati tapasztalati tudásátadás,
képzés. A program keretében a közösségi, helyi termékek feldolgo-zását
koordináló animátorok ismeretbővítésére irányuló tematikát dolgoztunk
ki.
Módszer: tréner által felvezetett, majd moderált, közös tanuláson, tudásmegosztáson alapuló folya-mat, összefoglalással.