Az agroturizmus is nyerhet az új őstermelői adózással

2020. október 30., péntek

süti

A koronavírus-járvány egyik nagy vesztese világszerte a turizmus, melynek újraéledésében megnőtt a belföldi, ezen belül a vidéki turizmus szerepe, amelyet most az őstermelői adózás is segíthet.
A falusi- és agroturisztikai szolgáltatók az élmények sokféleségét kínálják vidéken vendégeiknek, így például sajtszüreti eseményt, disznóvágást, sajt- és szörpkészítést vagy éppen lekvárfőzést. Ezekkel a programokkal mindkét fél jól jár: a turista a minőségi szállás mellett gyakorlati tudást szerezhet, a vendéglátó pedig erősítheti bevételi forrásait.
Örömre ad okot, hogy a jövőben az őstermelők a korábbiaknál kedvezőbb adózási környezetben tevékenységüket kibővíthetik a falusi és agroturizmus szolgáltatással. Több évre visszanyúló számos egyeztetést, valamint jelentős előkészítő munkát követően a kormány elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslatot.

A kedvező változásokat a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete azzal segítette, hogy megismertette a termelőket a H2020 774208 BOND projekt magyarországi partnerszervezeteként, „A szervezetek és hálózatok magasabb szintű együttműködésének szervezése az európai mezőgazdasági szektorban” program keretében összeállított nemzetközi példákkal, köztük hangsúlyosan a gazdaságok több lábon állását segítő adózási módszerekkel. Mindezeket a törvényjavaslat előkészítésének időszakában eljuttatták az agrárkamarához is.

Követhető, jó külföldi példák
Az új őstermelői adózás törvénytervezete segítené vidéken a minőségi szolgáltatásból és termékelőállításból élő családokat, akik a jövőben szállásadóként is fogadhatnának vendégeket. Ezekből H2020 BOND nemzetközi projektben olyan már működő, jó európai gyakorlatokat gyűjtött össze a Kislépték Egyesület, amelyek tovább segíthetik a termelőket, a vidéki agroturisztikai szolgáltatókat.

Ausztria: paraszt-vendégasztal és mustkimérés

szüretAusztriában a mezőgazdasági termelés mellett végezhető külön tevékenység a házi mellékfoglalkozás is. A házi mellékfoglalkozás külön működési engedély nélkül végezhető, melynek egyik fő tevékenységi területe a szobakiadás.
Mezőgazdasági tevékenységnek számít a feldolgozás, paraszt-vendégasztal, mustkimérés és szobakiadás 10 ágyig.
A vendégasztal keretében az elsődleges termékek körébe tartoznak a hagyományos sajtok, aszalt gyümölcsök, savanyú káposzta, tea, gyógynövények, gyümölcsbort, préselt zöldség- és gyümölcslevek, mézsört és a szörp is.
A széles tevékenységpaletta lehetőségeihez kedvezményes adózási szabályok is társulnak.

Horvátország: kézművesség hagyományos tudásra, és megújuló energia saját termékre alapozva
Horvátországban a családi agrárgazdaságok (OPG) a jövedelmük nagy részét mezőgazdasági és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységekből teremtik meg a családtagok közreműködésére alapozva.
Előállíthatnak mezőgazdasági termékeket és élelmiszert, elsősorban saját termelésű nyersanyagból, valamint kézműves termékeket a hagyományos tudáshoz kapcsolódóan természetes anyagokból: szalma, fonott fatermékek, méhviasz, szappanok, agyag, üveg, szövet.
Vendéglátóipari-turisztikai szolgáltatásaik keretében – mely a család házában történhet – a felkínált élelmiszernek, italnak túlnyomórészt az OPG saját termeléséből kell származnia, vagy más gazdaságból lehet beszerezni még a hozzávalókat.
Lehetőségük van a biomassza, a trágya, a víz, a szél és a napenergia termelésére és megosztására a megújuló energiaforrásokból. A biomassza termelés során a nyersanyagok legalább 20%-ának az OPG tevékenységből kell származnia.

Norvégia: A befőzéstől a kenyérsütésig
lizaA norvég projektpartner az általa szervezett tanulmányút során bemutatta Liza oktatófarmját. Liza saját fogyasztásra tart állatokat és termel.
Liza farmjának „lelke” egy tipikus norvég faház. A főzőkurzusok színhelye egy az istállótól plexi látványfallal lehatárolt épület több tűzhellyel, edényekkel, eszközökkel, kézmosóval, mosogatóval. A látványfal mögött az infra lámpa alatt, a kiscsirkék szaladgáltak. Középen nagy, 10-12 fő részére is kényelmes asztal lett kialakítva. Minden résztvevőnek piros „marketing” kötényt kell felvenni, melyet a helyi termékek kóstolója követ. Friss kenyér, lekvár, vaj, szörp…
A foglalkozás alatt készített cipókat kis péklapáton az udvari kemencében ki lehet sütni.
Liza a jövedelmét a kurzusokból szerzi meg. Egész évben vannak kurzusai, így például fűszerkert tervezés és gondozás, fűszerek felhasználása, bio-kertművelés, befőzés-tartósítás, kenyérsütés, kolbász- vagy sajtkészítés.

Magyar példa Vizsolyból
A Kislépték Egyesület magyarországi példákat is keresett, így 2020 júliusában például Vizsolyba hívta az érdeklődőket. Itt a méhészetre „épülő” szállásadással, a mézmasszázzsal és kaptárlevegő-terápiás wellness és alternatív gyógyászati szolgáltatással ismerkedhettek meg a jelenlévők. A méhmúzeum és a helyi termék polc is a gazdaság több lábon állását szolgálja.

A cikk a Sokszínű Vidék Magazin oldalán jelent meg

Az ismertetett információk és nézetek teljes egészében a szerzők nézeteit tükrözi.Ez az összeállítás a BOND projekt keretében készült, amelyet az Európai Unió Horizont 2020 Kutatási és Innovációs Programjának 774208 számú Támogatási Szerződése finanszírozza.

Sajtómegjelenésünk még a témába, többek között:

Magyar Mezőgazdaság

Agráriumonline

Vidék Magazin

Bondproject
Bondproject