Okos megoldások kiállítók kínálatában az I. REL Expón

2021. július 9., péntek

Június 25-én pénteken a gödöllői Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ adott helyet az I. Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Expo és Konferencia rendhagyó eseményének, amelyen olyan szervezetek, cégek
mutatkozhattak be, akik segíteni tudják a REL-ben értékesítő termelőket és a velük együttműködésben dolgozó REL segítőket, vagy épp olyan innovatív termékelőállítók, akik ötletadó megoldásokkal inspirálhatnak mást is. A SMARTCHAIN „Okos megoldások a rövid ellátási láncokban” HORIZON 2020 kutatás-fejlesztési projekt – melynek az esemény a záró konferenciája volt – egyik célkitűzése is az volt, hogy technológiai és nem tachnológiai (társadalmi, környezeti, jogi) innovációk jó gyakorlatait megismertesse az érdeklődőkkel.

A konferencia programban megtárgyalt környezeti, fogyasztói, pénzügyi, technológiai, gasztro témák kérdéseinek megválaszolására kínált választ több kiállító is, akik színes standokon mutatták be fejlesztéseiket,
szolgáltatásaikat. A kiállítók olyan cégek és szervezetek voltak, akik többek között élelmiszerbiztonsági, – feldolgozási, – értékesítési és csomagolási eszközöket mutattak be kifejezetten kistermelők számára.

A kiállítói és konzultációs lista a programfüzetben olvasható. A listát ikonokkal láttuk el, amely segíti az olvasót abban, hogy milyen innovációt takar a bemutatkozó cég és annak terméke.

A kiállítók három területet fedtek le:

1.) Egyedi termékeket, egyedi módon előállított élelmiszer termékeket
bemutató kiállítók, működő REL csoportok

A kiállítók között volt a Körös Kosár bevásárló közösség Békéscsabáról.
Standjukon a helyi termelői névvel, fényképpel is megjelentek, és a kosárszervezők termékeiket kiállították. Az innováció az előrendelést lehetővé tevő webshop, és a közösségi alapú élelmiszer ellátás megszervezése.


Másik termékkiállító a Somogyi Helyi Termék Egyesület volt, akik klaszterbe is tömörültek, és a Somogyi Kosár mellett egy balatoni piacot is megszerveztek, a gasztroturizmus beszállítói, falusi vendégasztal szervezői a térségben. Ötletes termékeik között találhattunk zölddió lekvárt, gombából készített termékeket, kézműves sört is.
A miskolci Szimbiózis Alapítvány olyan egyedi élelmiszereket kínál a miskolci piacon, helyben és vendéglátóknak, amelyeket fogyatékkal élőkkel együtt készítenek.

A Nyíregyházi Kosár közösség a termékek bemutatása mellett konzultációt is biztosított, egyedi, tapasztalati alapon kifejlesztett előrendelési szoftverükről amelyet bármely közösség használhat, ha felveszi velük a kapcsolatot.

2.) Az élelmiszer előállításban, értékesítésben segítő fejlesztő cégek, vállalkozások.
A kiállítók között fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő lebomló csomagolási technikákkal, vagy ökogazdálkodást segítő növényvédő szerekkel és eszközökkel is találkozhattunk. A kistermelőket segítő
kisgépekkel így gyümölcsprésekkel, aszalóval vagy tej- és sajtkészítő eszközökkel, illetve asztali malmokkal is találkozhattak a kiállításra érkezők. Az értékesítésnél tud segítséget nyújtani az Expón bemutatott
teherbicikli. A kistermelők önellenőrzését pedig a Benthly cég által bemutatott és saját használatra is megvásárolható labor technikai eszközök tudják segíteni, mint pl.: a lisztéria és a nitrit kimutatására alkalmas gyorstesztek.

3.) Platfromok
A kiállítók harmadik típusa valójában értékesítési platformok voltak, akik egyben konzultációt is biztosítottak a termékelőállítóknak arról, hogy tudnak bekerülni az általuk képviselt kiskereskedelmi hálózatba, közétkeztetési vagy gasztro beszállítók közé. A megjelent cégek folyamatosan egyeztettek – elmondásuk szerint a rendezvény
egyedülálló kapcsolatokat hozott részükre.

 

Konzultációk

A kiállítók mellett konzultációs pultokon szakértőkkel lehetett egyeztetni a termelőknek, REL értékesítőknek, vagy épp vidékfejlesztő szervezeteknek, akik a helyi REL csoportot szervezik.
Sok információhoz juthattak a látogatók a bio, a szociális farm, tudatos fogyasztói elvárások, a kistermelői, a családi gazdálkodói, közösség által támogatott mezőgazdaság, vagy épp digitális lehetőségek témákban, a kistermelői vagy élelmiszerelőállítói higiéniai, őstermelői adózás kérdésekben.

A tapasztalat azt mutatta, hogy a résztvevő kiállítók maguk is intenzíven igényelték a konzultációs lehetőséget a hatóságokkal vagy illetékes szervezetekkel. A kapcsolatok építésében segítette a kiállítókat a Kislépték Egyesület. A látogatók között több minisztérium képviselője, vagy polgármester volt jelen, akik szintén szívesen vették, hogy vezetésünkkel “beavatást” kaphattak a színes REL szereplői kínálatból, elképzelésekből.